Gáspár Sándor is elhagyja a Nemzeti Színházat
A Mefisztó lesz az utolsó premiere a Nemzeti Színházban Gáspár Sándornak, aki szeptembertől a székesfehérvári Vörösmarty Színházhoz szerződik – adta hírül a Blikk.
A Mefisztó lesz az utolsó premiere a Nemzeti Színházban Gáspár Sándornak, aki szeptembertől a székesfehérvári Vörösmarty Színházhoz szerződik – adta hírül a Blikk.
Nagy Zsolt lejáró szerződését nem újította meg Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház új igazgatója – derült ki a színész Magyar Narancsnak adott interjújából.
Francia értelmiségiek a "nemkívánatossá nyilvánított" Vidnyánszky Attila mellett. Íme, a Nemzeti Színház kinevezett igazgatója mellett érvelő levelek, melyeket Kornya István (szerkesztő, Csokonai Színház) juttatott el a hvg.hu-nak.
Munkahelyén, a Nemzeti Színházban faggatták a nyomozók Stohl Andrást – tudta meg a Blikk. A lap szerint korábban már gyanúsítottként is kihallgatták a színészt, s most azokat a dokumentumokat keresték rajta, amelyek összefüggésbe hozhatók a Börtönpokol című könyvével, amely miatt nyomozás indult ellene.
A Strasbourgi Nemzeti Színház visszamondta Vidnyánszky Attila és az általa képviselt Kaposvári Egyetem kurzusának meghívását. Erre válaszul Vidnyánszky visszamondta két beregszászi előadásának meghívását – írja a 7ora7.hu.
A hét elején Vidnánszky Attila azt ígérte, hogy felszenteli a Nemzeti Színházat. Melyik vallás szerint történik és ki végzi el a szertartást? Mi a különbség egy felszentelt és egy profán Nemzeti Színház között? Időközben fegyvertársa, Fekete Péter azt sérelmezte, hogy nem mutogathatja színházát külföldieknek egy tőle független szervezet pénzén.
Fekete Péter, a Vidéki Színházak Egyesületének elnöke és társai azon háborodtak fel, hogy a Színházi Kritikusok Céhe nem hívta meg őket egy nemzetközi rendezvényre. A dühöngés, úgy tűnik, akár egy lenyúlást is igazol.
Bár ő kipróbálta volna, milyen együtt dolgozni, Znamenák István Jászai Mari-díjas színészt az elsők között menesztette a Nemzeti Színházból Vidnyánszky Attila. A színész az Örkényben folytatja.
Jegyüzérek árulják a Vaterán és a Teszveszen a Nemzeti Színház előadásaira szóló jegyeket, egy páros belépőért akár 40 ezer forintot is elkérnek – számolt be a Népszabadság. A színház jegyárusító szervere megint lebénult.
Kilenc színész, köztük Bodrogi Gyula, Törőcsik Mari, Szarvas József, Básti Juli és Udvaros Dorottya is a Nemzeti Színháznál marad – írja az Index. Az értesülést egyelőre csak Törőcsik Mari és Szarvas József erősítették meg.
Lezajlottak az első beszélgetések a Nemzeti Színház leendő vezetője és a színészek között. Vidnyánszky Attila a társulat körülbelül negyedével nem kíván együtt dolgozni. Csak április végén derül ki, hogy ki marad a jövő évadban is a színháznál.
Bár Vidnyányszky Attila dolgozott volna Szabó Kimmel Tamással, a Nemzeti Színház színésze nemet mondott az igazgatónak - értesült a Magyar Nemzet.
Az utolsó óra címmel tartanak bemutatót csütörtökön a Rózsavölgyi Szalonban; a darab középpontjában a világhírű pszichoanalitikus, Sigmund Freud áll, az előadásban Jordán Tamás partnere Alföldi Róbert. A darab magyarországi bemutatójának látványtervezője és rendezője is Alföldi Róbert.